Kozma Imre raj nyári tábor

Kósza korosztály Tábor 2025 Kozma Imre

A Pat melletti erdőben egy nap alatt építettük fel az egész tábort, a jó földnek és a rutinos, összeszokott rajpárnak köszönhetően. 4 napos állótáborunk során a Szondi utca lakóiként vettünk részt az elmaradhatatlan sportnap mellett politikai szimulációs és vacsicsatás játékokon is, fából faragtunk, kürtöskalácsot is sütöttünk, amely nagy odafigyelést igényelt a fogyaszthatóság érdekében. Ezen kívül volt kertmozi is (amíg bírta az akksi), illetve közös erővel megírtuk a táborunk indulóját is a Székelykapu című Pogány Induló számra. (Csatolva a bejegyzés végére)

A 4 nap gyorsan elrepült, pár óra alatt felszedtük a tábort, és átkirándultunk Zalakomárra önkénteskedni, ahol a helyiek nagy lelkesedéssel fogadtak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által kialakított Jelenlét Házban. Az ott töltött 2 napunk során igyekeztünk Imre Atya szellemiségében élve közvetlenül és felebaráti szeretettel fordulni a helyi, nehezebb sorsú emberek felé.
Sokat fociztunk és beszélgettünk a helyi lányokkal és fiúkkal, számos cserkészjátékot tanítottunk nekik, és egy hamisítatlan cserkésztábortűzbe is bevontuk Zsolt és Zsombinak köszönhetően. Nappal a nagy melegben a lányok kézműveskedtek, míg a fiúk fa játékokat ácskodhattak a helyi nehéz sorsú gyermekeknek.

Második nap este, ottlétünk fénypontjaként hagyományos cigányzenét játszottak a helyiek (pl: Zöld az erdő...), majd szintetizátorral, és hangosítással kiegészülve jöttek a mulatós zenék (pl: Csóré Béla, Rostás Szabika, stb..) a végén pedig a leglelkesebbek, akik ott maradtak a kevésbé ismert számokat hallhatták kötetlenebb formában. A gitár mindig szólt, a kisgyerekek is pengették, és énekelték a cigány népdalokat.

A vacsoráinkat is mindig itt a Jelenlét Háznál fogyasztottunk el a helyiekkel együtt, az szállásunk pedig egy szomszédos házban, vagy kint egy pajtában volt (vagy éppen nem volt). Hálásan köszönjük a helyieknek a vendégszeretetet és a nyitottságot, reméljük, hogy valamilyen formában mi vagy csapatunk jövőbeli kószái még visszalátogatnak ide!

Táborunk utolsó napján hazafele még megálltunk a Balatonnál strandolni és fagyizni.

Sok közös emlékkel, és rengeteg új, vicces sztorival tértünk végül haza.

Takács Márton, Gorilla őrs

Induló

A bérházak az égig érnek

Ha megyek a Szondi utcán és rájuk nézek,

Fura emberek lakják a házat,

Se vége se hossza a falragaszok sorának.


Aszfalton gyaloglunk a Szondi streeten,

Egy ginger sas repdes fenn az égen,

A pókhálók folyton megállítanak,

Olyan, mint egy erdő, ez a svájci lak.

Csak a kèk a kökényre vonulgatok

Ès gyrosokat eszem, nem lazacot.

Sok-sok kultúra repked nálunk,

Ez a Szondi utca, szeretettel várunk!


Paton a cigányok pár napig élnek,

Taves bahtalo, gyertek testvérek!

A vastelepek örökké állnak,

És hittem, nem lehet vége a cigánykodásnak.


A Csing-Csong családnak van egy vegyesboltja,

Mindent is kaphatsz a szuperdiszkontba’

Integetős macska, ramen és csülök,

Tőlünk lett a miniszterelnökötök.

Ha te is szereted a nemzeteket,

Itt a Szondiban őket meglelheted.

Gyűrű helyett boxert húzz az ujjra,

De na, ezt újra!


Magyarok jöttek Heves megyéből,

Békésekként jöttek, mert ez a nevük.

Eddig egyetlen játékban nyertek,

De azt is csak azért, mert a szerencse kedvezett.


A bérházak az égig érnek

Ha megyek a Szondi utcán és rájuk nézek,

Fura emberek lakják a házat,

Se vége se hossza a falragaszok sorának.

Kozma Imre raj